Mondd, hogy felvirágozhat még ez a vasbetondzsungel
Mondd, hogy örökké tartunk, mondd, hogy sosem múlunk el
Mondd, ha elrontjuk, majd újból nekifuthatunk
És, hogy hiába a ráncok, belül gyermekek maradunk
Mondd, hogy eltemettük a múltat, mond, hogy sosem jön vissza
Mondd, hogy a rég elejtett könnyeket az idő majd beissza
Mondd, hogy ledobjuk a súlyokat, amiket eddig cipeltünk
Hidd hát el, hogy ismeretlenhez itt a térkép mibennünk
Mondd, hogy annyi minden vár ránk, amit nem is sejtünk még
Mondd, hogy mi már összetartozunk, mint a rózsa, meg a tüskék
Mondd, hogy változnak a dolgok, de ami fontos az megmarad
És ígérd meg, hogy a semmiségeken többé nem emészted magad
Mert én ott leszek mikor kellek, de persze akkor is, hogyha nem
Minden vezeklő ölelésben, sok átvirrasztott éjjelen
Mikor arra eszmélsz délben, hogy az ég elsötétül
Mikor összeomlik a templom és amikor újból felépül
Mondd, ha elrontjuk majd újból nekifuthatunk
És, hogy hiába a ráncok, belül gyermekek maradunk