Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával élt egy öreg cigány
Vén öreg ember nótája nem kell, nem kell a nótája senkinek se már
Szép tavasz járja, zöld a fa ága, kis galamb vígan turbékol a fán
Ősz feje kábul, a szíve kitárul, párjához így szól az öreg cigány
Hol van a hegedűm párom, tavasszal minden vidám
Városba elmegyek máma, én az öreg cigány
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán
Szeretném elmuzsikálni, él még a vén cigány, öreg cigány, az ősz cigány
És a vén ember eltipeg csendben, hóna alatt a kopott hegedű
Alig bír járni a lábain állni, mégis szívében ott él a derű
A városba érve fáradtan tér be, egy csillogó fényes terem ajtaján
A vére fellobban a szíve megdobban, középre tipeg a rokkant cigány
Nagyságos uraim kérem, nem tudom ismernek-e még
Könyörgöm én sokat húztam, valaha réges-rég
Egyszer még hadd muzsikáljak, szívemből úgy igazán
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány a vén cigány
Csend lett egy percig, így szólt az egyik, jó uraim mulatunk ma ugye?
Nyissanak ajtót ezt a ki rajkót, látni szeretném repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért, kint van az ember, és kész a hatás
Jó öreg párja már halva találja, beszól az anyó, urak jó mulatást
Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány
Alussza erdőben álmát, vadgalamb búg a fán
Öreg vén anyóka sírját, virággal díszíti már, vadgalamb sírva dalolta
Élt egyszer egy cigány, öreg cigány, szegény cigány