Jönnék, hogyha várnának, ha keserű- kínos vártának Keserű- kínos rabja nem lennék... Maradnék, hogyha hagynának, és tüze lépteim szárnyának Ellent nem állhatna az ég... Ha eljő az éj, leszállok csendben, ajkam fagyba-, hóba dermedten súgja: Eljött újra a dermesztő sötét. Ősi a kéj, de így van rendben, túl soká, s magam szenvedtem, s ismét lesz, Ki csendben lehunyja két szemét... Téli ének, árnyékok égnek Fáklyák az égnek, hamu mind már. Árnyékok égnek, holt- hideg fények Ha eljő az út vége, hol talál? Jégvirágon járok én... Sűrű ködben, télben, erdő rejtekén... De napsütésben újra élnék, lázban tart, s a Tavasz dala is felzeng majd!