Egymásra néz a sok vitéz, a vendég welsz urak Orcáikon, mint félelem sápadt el a harag Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik Ajtó megől fehér galamb, ősz bárd emelkedik Itt van, király, ki tetteidet elzengi, mond az agg S fegyver csörög, haló hörög amint húrjába csap "Fegyver csörög, haló hörög, a nap vértóba száll Vérszagra gyűl az éji vad, te tetted ezt, király! Levágva népünk ezrei, halomba, mint kereszt Sírva tallóz aki él, király, te tetted ezt!" Máglyára! el! igen kemény, parancsol Eduárd Lágyabb ének kell nekünk, s belép egy ifju bárd "Lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé Szüzek siralma, özvegyek panasza nyög belé Ne szülj rabot, te szűz! anya ne szoptass csecsemőt!" S int a király s elérte még a máglyára menőt Vakmerőn s hívatlanul előáll harmadik Kobzán a dal magára vall, ez íge hallatik "Elhullt csatában a derék, no halld meg Eduárd Neved ki diccsel ejtené, nem él oly welszi bárd Emléke sír a lanton még, no halld meg, Eduárd Átok fejedre minden dal, melyet zeng welszi bárd" Meglátom én! S parancsot ád király rettenetest Máglyára, ki ellenszegűl, minden welsz énekest! Szolgái szét száguldanak ország-szerin tova Montgomeryben így esett a híres lakoma S Edward király, angol király vágtat fakó lován Körötte ég földszint az ég: a welszi tartomány Ötszáz bizony dalolva ment lángsírba welszi bárd De egy se birta mondani hogy: éljen Eduárd