"Ide, ide jó vitézek!" Gyüjti népét Laczfi Endre
Hát egyszer csak vad futással bomlik a pogányság rende
Nagy tolongásnak miatta, szinte már a föld is rendül
Sok megállván mint egy bálvány, leragad a félelemtül
Sokat elüt gyors futtában a repülő kurta csákány
Sok ki nem mozdul helyéből, maga rab lesz, lova zsákmány
Foglyul esett a vezér is, Atlamos, de gyalázatja
Nehéz sebben vére elfoly, életét meg nem válthatja
Fel, Budára, Laczfi Endre számos hadifoglyot indít
Annyi préda, annyi zászló ritka helyen esik, mint itt
Rabkötélen a tatárság félelemtül még mind reszket
És vezeklik és ohajtja fölvenni a szent keresztet
Hogy elértek Nagy-Váraddá, vala épen László napja
Keresztvízre áll a vad faj, Laczfi lévén keresztapja
Összegyűl a tenger néző hinni a csodába, melyet
Egy elaggott, sírba hajlott ősz tatárnak nyelve hirdet
"Nem a székely, nem is Laczfi, kit Isten soká megtartson
Hanem az a: László! László! az győzött le minket harcon
A hívásra ő jelent meg, vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta nem láttuk azt a seregnél
Nagy lovon ült a nagy férfiú
Arca rettentő, felséges
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes
Sár-aranyból, kővel ékes
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja
Féreg, aki azt bevárja
Mert nem volt az földi ember, egy azokból, kik most élnek
Feje fölött szűz alakja látszott ékes nőszemélynek
Koronája napsugárból, oly tündöklő, oly világos!"
Monda a nép: az Szent-László és a Szűz, a Boldogságos
S az öreg tatár beszédét noha kétség nincs felőle
Bizonyítá a templomnak egy nem szavajátszó őre
Hogy három nap a sirboltban Lászlót hiába kereste
Negyednapra átizzadva találtatott boldog teste