Gyűlöl a sors, mert igaz ősi, ha bujdosó is, rejtett, titkos Megfáradt, de él még vérünk, s maradt tiszta, sosem piszkos Lángtengerben, vérözönben vágtunk át Míg ím, elértünk csonka hazát Eskü-átkot, s hullottunk, de meg nem törtünk El sem rejtett gyűlölségen Ezüst tükrű, hideg szókon Öltek újra, öltek tettel, de le nem győztek büszke sólyom Halálcsendbe borult néma, átkozott, hideg a táj Ha énekink föld dalát nem visszhangozhatja már Hangja a földnek zengjen az égig Dala erőnknek hívja erényid Szemek bús lángja napra tekintsen Csendje a kőnek új hadat épít Ébredjen újra minden ős látnok Szólítson útra hű szavat, álmot Gyáva ha szánja vérét a harcra Szívét erődnek sietve adja A fényes nap immár elnyugoda A föld színe sötétbe borula Nappali ég éjjelre változa Fáradtaknak nyugodalmat hoza Napkelettől egész napnyugotig Szent nevedben bíztam, és fáradtig De megbocsáss, én szívemből szánom Könnyek miatt nincs szememen álom