Hét, hét, hét, hét
Hét, hét, hét, hét
Hét, hét, hét, hét
Hét, hét, hét, hét
Kövérre hízott lomtár
Az akarat kerekre tompul
Esküszöm nem vagyok kontár
Csak lassan szárad a kontúr
Nem marad rajtam a rontás
Csak éppen ma esett pont úgy
Hogy csepeg a fekete festék
De az ecsetem meg sem mozdul
Ami hétfőn még csak dombság
Az vasárnapra már hegység
Felröppenünk a drótról
Mint a villásfarkú fecskék
Útnak indulunk délre
Ahol nevet sem adtak a télnek
Ne bámuld az eget kérlek
Nincs baj, nem kell félned
Könnyebb lenne csak ülni
Egy nagy fatövében várva
Hogy föntről az összes sárga levél hang nélkül hulljon a sárba
Látni, hogy nagy királyok adják fejüket szolgaságra
De úgyis csak be lennék zárva
A lomha sorvadásba
Kövérre hízott fogság
Mit feldagasztott a többség
Egy felfuvalkodott porzsák
Csak morzsák és önzés
Húzódj kicsikét összébb
Láss egy kicsikét messzebb
Minden lélegzetedet használd kicsikét
Mielőtt szélnek ereszted
Nincs idő arra, hogy elalélj
Mert azért ez az út annál hosszabb
Soha ne ragaszkodj, soha ne kapaszkodj
Mert a viszonyok megváltoztak
Te felelsz egyedül magadért
Oda lent, mélyen a szakadékodban
És soha nem mászol ki a mélyből
Ha a hittel takarékos vagy
Pedig azt önmagadba kell vetned
Mert kicsírázhat bár másban
De a rizikófaktor kisebb
Nagyobb az esély a kivirágzásra
Hogyha a saját kertedben ásol
És hát ahhoz sajnos egy kert kell
Neked csak kerítéseid vannak
Mögöttük ürességgel és csenddel
Kövérre hízott lomtár
Az akarat kerekre tompul
Esküszöm nem vagyok kontár
Csak lassan szárad a kontúr
Nem marad rajtam a rontás
Csak éppen ma esett pont úgy
Hogy csepeg a fekete festék
De az ecsetem meg sem mozdul
Ami hétfőn még csak dombság
Az vasárnapra már hegység
Felröppenünk a drótról
Mint a villásfarkú fecskék
Útnak indulunk délre
Ahol nevet sem adtak a télnek
Ne bámuld az eget kérlek
Nincs baj, nem kell félned
Nincs baj, nem kell félned
Nincs baj, nem kell félned
Nincs baj, nem kell félned
Nincs baj, nem kell félned