Eddig fátyol takart el előlem Végtelen lombok ködként rejtettek Felfedtelek mikor tekintetünkkel Mindent megértettem A fák között végleg otthonra leltem Már nem keresek semmit sem érted Meghalt minden mit öröknek véltem Már nem ragyog senki sem értem Sokáig vártam, míg elmúlik a tél De nem jött tavasz, nem jött nyár Hidegbe és fagyba zárt A dermesztő magány De a fák között végleg otthonra leltem Már nem keresek semmit sem érted Meghalt minden mit öröknek véltem Már nem ragyog senki sem értem Eddig rejtett kincs voltál itt Mélyen elbújva minden elől Szem még nem látott téged Kéz nem érintett még soha Te őrzöd örök álmunkat Éjjel a hold fénylik rajtad Nappal a fák lombjai takarnak Így soha nem veszíted el önmagad Minden árnyék rád vetült Betakartak és elrejtettek Most már tudom mindig itt voltál De eddig még soha nem leltem rád Egyedül a feledésben éltél Nem ébresztett fel senki Örökké álmodtad a világot Magányosan félelemben Árnyakkal és képzetekkel De egy tekintet végleg szabaddá tett Többé már nem álmodod önmagadat