Magamról többet
Két kiló 70 deka
Nem tudtam, hogy van benne a szerelemből is
A vaksága, az oktalanság
Ahogy hevülni tud
A rumliban vasat pelenkavásznak
Hímzett húzatok, vadvirágos plédek
Minden illatos és kaotikus
Az érkező embert várja
Az érzés folyékony, simává feszül, mint a táblaüveg
43 évig rettegtem
Hogy nincs a lelkemben efféle halmazállapot
A kórházi folyosón még Szent Péter kulcsa csörgött
Remegett az állam
Apám halálakor engedtem el magam utoljára így
De csak a kezelhetetlen pillanat volt idegen
A rettegve remélt érzés szinte régi
Otthonossága önzőn és kizárólagosan természetes
A sors töménységétől kamaszosan húzódoztam
Mintha lúgos lenne vagy émelyítően édes
Nem illett a helyzethez, zavarban voltam
Az isteni kegyelemre úgy reagálni, mint egy bókra
Hogy másból vagyok, le sem játszódott
Sosem voltam annyira fáradt, mint amikor a gyerekágyat szereltük
De ébren tartott az "erre emlékezni fogok" törhetetlen odaadása
Az apaság mindenestül vagyok
Nem csak a viszonyom egy két kiló 70 dekával született kislányhoz
♪
Elénekelhessem a bóbitát
Elég lesz ennyi lenyomat?
Ösztönösen is bizonyítéknak szánt fotográfiák
Éles őrangyal videók
Meg tudunk majd mutatni neki valamit magáról
Semmi sem teljesen ugyanaz
A jelek torzítanak, minden csak hasonlít
Felszínes szemlélőnek elég
A gyermek szőke és vörös
Mint az anyja vagy én voltam hajdanán
Végülis nekem sem fáj, hogy az eredetemhez nincs közöm
Dísz életét nekünk éli
Valaki más az emlékeink, a kuporgó jelünk
Megtudok őrizni valamit a borzongásból?
Nem maradhatnék hozzád ilyen közel, Uram?
Mint amikor először meztelen hónaljamba túrta a fejét
Nem hittem, hogy ilyen tudatos leszek
Lekövethető, radarozható a boldogság minden alacsony éve
Elcsuklott a hangom
Hány éve várok rá, hogy elénekelhessem valakinek a bóbitát
Aki fontosabb, mint én
Talán túl sok a fénykép
Még a végén megérti majd, lebukunk
Rájön, hogy ez az egész rólunk szólt
♪
A 14. év
A 14. év pedig mennybéli tétre tettem
Némán és tikkattan kezdődött
Az éjjel bekormozta magát
Eldőlt minden magányom, mi úgy, ahogy állt még
Isten kékre oldottam a Dunát
És vényasszonyos énje Centrumos zacskójából elővette égbolt makraméját
Éppen fürdettünk, amikor megindult a gála
Patronok parádés pillanatai
Mennyiszer ültettem új életet őszre
És augusztus 20-án már mindig abban a városban vártam, hogy teremjen
Ahol remélt jövőm pácolta ecetben magát
A habos kiskád tenger testmeleg árokpálya
Éppen a fürdetés alatt fordult át
Hogy most már többet élek itt, mint a szülőfalumban
És a gyermekem, ez a törvény, választott világom vidám rabja lesz
Mögöttünk alig 100 méterre dörgött az ünnep
A 14. év harangja, amire olyan áhitattal vártam, félre vert
És nem igazodott a szívemhez
Az ő gyanakvó szeme, görbe felső ajka
Apró íves talpa
A kiskád szirtek sófehér hegycsonkja
Apa lettem
Magamról, tőle teljesen függetlenül
Többet nincs mit mondanom