Előszobákban lerúgott tornacipők, házibulik A lehúzott redőny résein át néztük, hogy hajnalodik Bemindenezve táncoltunk a teraszon fél háromig, és álltuk a félelem óránként ránk törő hullámait A vécé hideg csempéjéhez szorítottam a homlokomat és imádkoztam, hogy örökké tartson ez a pillanat Vagy ha nem is a pillanat, hát akkor legalább a délután és maradjunk huszonkét évesek egy sarokház teraszán De hiába vártuk, hogy történjen valami Mindegy, hogy mi, csak legyen már valami Szétszóródtunk szegedre, pécsre, Felszálltunk a hévre vagy egy londoni gépre Vagy otthon maradtunk, a legmesszebb mindenkitől De évente kétszer még felhívjuk egymást és találkozunk és próbálunk pont annyit meginni, amennyit régen tudtunk Aztán legkésőbb éjfélkor szédülve, köpködve elindulunk A házakba, amikben örökre elmúlt a gyerekkorunk és hiába várjuk, hogy történjen valami Mindegy, hogy mi, csak legyen már valami Visszamegyünk szegedre, pécsre, Felszállunk a hévre vagy egy londoni gépre Vagy otthon maradunk, a legmesszebb mindenkitől Előszobákban lerúgott tornacipők, házibulik, A lehúzott redőny résein át nézük, hogy hajnalodik Bemindenezve táncoltunk a teraszon fél háromig, Mintha tízezer éve lett volna, és egyre csak távolodik