Aludt a park, aludt a város...
Szomorú voltam, és nagyon magányos.
...Csak a csillagok sétáltak velem,
És szívemben az a régi szerelem...
Aztán némán átkarolt a Hold...
Neked eddig csak Ő udvarolt...
Ketten voltunk: Te meg Én,
Mint az Éjszaka és a Fény!
Ott álltam és attól féltem:
A kiadó helyet szívedben lekéstem,
Mikor valahol messze-messze,
Egy dalt dúdolt a csillagos este:
Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!
Néha még, most sem hiszem el!
Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!
Ami velem megtörtént, hisz
A Hold némán átkarolt,
Emlékszem: csillagos este volt,
Mikor a szerelem szembejött,
és a szívembe költözött!
Tudod, sosem hittem el,
Valaha másé is leszel,
érzem, örökké imádsz,
és csak rám vágysz!
Éreztem, nem tévedtem,
Hisz a sors akarta így, nem a véletlen...
Elmúlt sok tavasz, elmúlt sok tél:
De örökre a szívembe költöztél...
Itt maradtál, hogy vigasztaljál,
Vérző sebeimre vigaszt adjál...
Bár emlékszem, attól féltél,
Véletlen hozzám ne érjél...
Most a karjaimban tartalak,
Így nyugszik le, és kel fel a Nap...,
S azóta is, valahol messze-messze,
Egy dalt dúdol a csillagos este:
Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!
Néha még, most sem hiszem el!
Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!
Ami velem megtörtént, hisz
A Hold némán átkarolt,
Emlékszem: csillagos este volt,
Mikor a szerelem szembejött,
és a szívembe költözött!
Tudod, sosem hittem el,
Valaha másé is leszel,
érzem, örökké imádsz,
és csak rám vágysz!