A nyári űr ma díszdoboznyi bonbon
Rumos, diós, kering a sok planéta
Hegyekben áll a tejnugát a Holdon
Zsebembe szárad édes olvadéka
De holmi krémre, mondd babám, ki gondol
E gejl, cukorkagyári hordalékra
Te vagy, kiért ma fájva fáj a gyomrom
Savaktól ég, akár az égi szféra
Legyél csokimba málna-grannulátum
Leszek csigádba jó fahéj, igérem
S ha jő papírod oldalán a dátum
Mi majd bután kacagva, kéz a kézben
Akár egy-egy falatka, föl-le járunk
A zord idő metál-protézisében
(Saiid)
Aki minden nap megújítja a teremtés művét,
így zengeti meg a szürkét - a nagy bűvész. Az élet-hű lét
Engedi, hogy minket a hangok majd elpakolnak,
Nem gondolja magát a szónál nagyobbnak.
Nem lesz se mondat, se Nagykönyv,
Csak pár hang, pergő-lábdobra belsőt rászórva
Csenget egyet-kettőt álmomba.
Zen-élő legenda az erdő szélén. Ősz lévén:
A leveleink párokba, mi meg szó nélkül a sok felhőt
Számolva megyünk első számokra -
Remélem felnőttem (a) számodra.
(Ref)
(Zeek)
Ahogy zakatol a látomásom, úgy váltom
Alatta láma-szinten máson töröm magam,
Túl lágy az ásatásom.
Asitok rátok barátom
A vakításotok nem kel(l)-me' nem bársony
Se bordó, se bardo
Se toldó, se tartó...
Én meg tarsolyba kaptam a társam
A másom varázsát tartom alássan
Mert a magány bárhány színes öltővel sakkozhat
Marad minden évszak matt,
Nem használnak menekvő fényes szavak-
Katt... és rádéjszakadt...
(Sena)
Szikla pereméről szívdobbantva, magasan szállva húznak
Mély, alattam a sötétség szája tátva
Szívem motorjának belső robbanása
Billentyűim dobolnának
Nem gondolhatok másra:
Hullámaim csókolják az eget
Szárnycsapással, napom ráadása
Forró napom szép áldása
Minden felhő szemében a lelkem két szép mása
ébrenlét, elem, levegő, lebegek
Lelked látva.