Hajnali fény, az élet kék egén veled, életképregényben élek én
A tábortűz lángja meg sebzett vadként űz
Halványul a vágy, ha magányomban mellém ülsz
Tükröm-tükröm kérlek mondd meg nékem
Miért mosolygunk mindannyian többféleképpen
Legyél szín a szürkületben, ha engedi az aurád
Ha túl szűk a szó rád, ne siettesd az órád
Boldogságban ébredtem fel, mosolyog a szél, de a nap már nem felel
Pedig fáradtan estem be az ágyba, szebb világot vártam, de mindhiába
Teljfeles hajnalban, játszik az éj
Visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél
Fátyolos nappal, a vándor útra kél, itt leszek, ha elmúlik a tél
Majd itt leszek, ha elmúlik a tél
Életemben csak egyszer voltam boldog
Akkor is a két szemeből a könny csorgott
Sírtam is én örömimben, hogy szeretsz
És bánatimban, hogy az enyém nem lehetsz
Sírtam is én örömimben, hogy szeretsz
S bánatimban, hogy az enyém nem lehetsz
Nem lehetsz
Nem lehetsz
Feltétel nélkül szeretni (egy nevetés és minden bánat tovaszáll)
Félmosollyal a semmibe meredni
(Kell a zuhanás, attól teljes az utazás)
Előre-előre felkelve elesni
Fürkésző szemekkel szívedet keresni
A szomszéd a főnök! a postás, a kölykök
A hentes az óriás, a tündérek a törpök
Különböző Istenek, de ugyanaz az ördög, csak
Akkor telik be a pohár, hogyha töltöd
Boldogságban ébredtem fel
Osolyog a szél, de a nap már nem felel, pedig
Fáradtan estem be az ágyba, szebb világot vártam, de mindhiába
Teljfeles hajnalban, játszik az éj
Isszajövök majd, ha máshogy fúj a szél
Fátyolos nappal, vándor útra kél, itt leszek, ha elmúlik a tél
Majd itt leszek, ha elmúlik a tél
Majd itt leszek, ha elmúlik a tél
Majd itt leszek, ha elmúlik a tél