Éltem ahogy más, egyszerű napokon,
Mentem ahogy más, végtelen utakon.
S közben valahol,
Végig hittem, ez a jó irány,
Mert ott állsz majd egyszer egy őrült napon,
És hogy rád vártam, tudni fogom.
Most eltűnik a kép, mert az lett a világ,
S mi volt már nem elég, az élet kell, hogy vigyen tovább.
Most úgy van, ahogy rég,
Ahogy láttam, ott az álmaim mélyén.
Csak nézlek, s mintha századszor tenném.
Refr.:
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Mindegy mi a múlt, ha a most elhoz nekem.
Mindegy mi az út, hogyha végül itt vagy velem.
S mindegy mi a cél, hol a hely, amit érted adnék fel.
Most érzem, mit kértem, itt van közel.
Refr.:
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Refr.:
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Refr.:
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.