Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
Csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
Aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
Az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
A kezem s kezed közé, a kezem s kezed közé...
Fönn van a sorsunk az ég tetején, nappal ki sem derül,
Csak éjszaka látni fényeit, mikor a józanság szenderül,
Aztán reggelre lehull az ég, és hajtogat másikat, kék
Színű ábrándokat, fehér bárányokat,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
A kezem s kezed közé, a kezem s kezed közé...
Nézd csak, az álmom a szél viszi épp, kezem oda föl sem ér,
és üveggolyókon táncol el, a végtelen szőnyegén,
Aztán napokig felém se néz, papírhajókon él,
Majd elhozza lopott kincseit, egy pillantásodért.
Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
Csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
Aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
Az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk.
Suis mon sillage et penches ton visage
Vois mon naufrage atteignant ton rivage
Je suis ivre ivre ivre, ivre de tes saisons
Celles qui dessinent mes plus folles déraisons
Je suis ivre ivre ivre, ivre de tes saisons
Celles qui dessinent mes plus folles déraisons
És hagyom, hogy nézd, nézd, nézd, s nem fér már semmi közénk,
A kezem s kezed közé a kezem s kezed közé...
És hagyom, hogy nézd, nézd, nézd, s nem fér már semmi közénk,
A kezem s kezed közé a kezem s kezed közé...