Az életed kihült üveg Csiszolt és készre alkotott Hogy rajta át A szép halált Szabad szemeddel láthatod Amint a lelked ablakát Elállja minden földi fény elől Mely megbonthatná Bensőd alkonyát Magadba vagy, s csupán a fák Az áldott, ázott, őszi fák Csupán a fák a híveid A híveid, s te szólsz nekik Beszélsz nekik, s a lelkeik A földben álló lelkeik Megremegnek: – rossz ez itt! A fák s a tó, az esti tó A csenden át halálhajó Dudája sír a víz alól A holt öböl felé, hol állsz S a gázos, lepke-könnyű lég Az ég, – e jelre meghasad Fejed fölé bohó csapat Fehér galamb ereszkedik Te máshol élsz! Csodára kész tenálad minden pillanat!