Kampókkal rángatta maga elé a jövőt És a múltat zsákban húzta maga után A jelenben hirtelen őszülő időt Sűrű füstként fújta át a tű fokán Égi riadótól felajzott harsonák Félelmeiből ácsolt egy kalyibát Aki bújt aki nem senki nem járt felé Innen az út nem visz csak lefelé Egyszer aztán megjelent neki az Úr És az égboltról a tintakék lazúr Egyenesen a fejére csöpögött Rájött hogy mindig ott élt a fény mögött Ettől az elméje azonnal kettévált Így lett Dr. Jekyll és Mr. Hyde Azóta harcol a jó és a rossz szokás Én meg csak drukkolok neki Hogy menjen a kézfogás