Susanne elvisz téged, le a folyóparti házba
Ahol hajók hangját hallod, s maradnál még éjszakára
És te tudod, kissé bolond, de hát épp ezért szeretnéd
Ahogy teát s narancsot kínál, hiszen nem vagy más, csak vendég
És te azt mondanád éppen, hogy ő nem szerethet téged
Mikor mint a folyó elönti a bizonyság a szíved
Hogy régóta hozzá tartozol
És te útra kelnél véle, bárhová vakon követnéd
És te tudod, bízhat benned, hiszen gondolatban tiéd lett már rég
És tengerész volt Jézus, mikor átkelt a vízen
És sokáig csak figyelt, hogy a tenger miként üzen
S mikor bizonyosság érte, hogy a fuldoklókon segít
Így szólt: tengerészek lesztek, míg a tenger megszabadít
De ő már akkor tudta, mielőtt az ég kinyílna emberként elhagyatva
Úgy süllyed alá, akár egy kő
És te útra kelnél véle, bárhová vakon követnéd
És te talán bíznál benne, hisz gondolatban elfogadtad rég
Most Susanne fogja kezed, és a folyóparthoz vezet
Csupa rongy és toll ruhája, mint egy üdvhadsereg-árva
És a napfény méze ömlik le a kikötői lányra
És a sok szemét és virág közt úgy látod, ahogy ő látja
Lent az algák közt a hősök, gyermekek hajnali fényben
Szeretetre vágyakozva látod őket öröklétben míg Susanne
Tükröt tart eléd
És te útra kelnél véle, bárhová vakon követnéd
És te tudod, bízhatsz benne, hiszen gondolatban övé vagy már rég