Egyszer régen az írkámon, Született egy ákombákom. Hát egyszer csak látom, látom: Két lábra áll az írkámon, úgy indul el ákombákom. Azt hittem már sose látom, Oly messze ment ákombákom, De mikor az erdőt járom, ül az ágon ákombákom, S rajta van a nagykabátom. Szólok hozzá: Ákombákom, Miért vitted el a kabátom? Eső esik, mindig ázom, Hideg szél fúj, mindig fázom... Légy olyan jó ákombákom: Add vissza a nagykabátom! S képzeljétek, jövő nyáron, Eljött hozzám ákombákom: S visszaadta nagykabátom.