Bárcsak olyan végtelen lenne
18 voltam, még gyerek tán
Dunakanyar volt nekem az óceán
Én voltam a király a vidéken
Jött egy lány, pedig nem kértem
Féltem tőle, ő nagyon más
Ellentétek közt vonzódás
Egy életre, megtanultam
Mit jelent a beléd bolondultam
Bárcsak olyan végtelen lenne
Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél
Hibáimmal átölelnél
Bárcsak olyan végtelen lenne
Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél
Mint akkor, ott Hévíznél
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Barna volt, és nem hallott nemet
Mai napig hallom ahogy nevet
1010-ben néztünk az égre
Elmentek a többiek végre
Ketten maradtunk a kék vízen
Csillogott a hold és az én szívem
Majdnem eltépte az éjszaka
Egy szó maradt csak, a vágy szava
Bárcsak olyan végtelen lenne
Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél
Hibáimmal átölelnél
Bárcsak olyan végtelen lenne
Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél
Mint akkor, ott Hévíznél
Volt ott pár igazán jó napunk (jó napunk, jó napunk)
Nagyon hittem benne, hogy jók vagyunk (jók vagyunk, jók vagyunk)
Elmondom minden lánynak, ki engem elátkozott
Hogy a szívem majd megállt érted
Úgy dobogott (úgy dobogott, úgy dobogott)
Úgy dobogott
Úgy dobogott
Úgy dobogott
Úgy dobogott
Úgy dobogott
Úgy dobogott
♪
Bárcsak olyan végtelen lenne
Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél
Hibáimmal átölelnél
Bárcsak olyan végtelen lenne
Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél
Mint akkor, ott Hévíznél
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen
Végtelen