Egy szomorú történet, mit most elmesélek
Az életemről szól, ezek igaz képek
Nem érdekel már senki csak Istentől félek
De sajnálatos látni, néha Ő is téved!
Mindenkin a rémület, mikor nem vett levegőt
Éjszakákon át rettegtük a temetőt
Hiába az évek, mi küzdöttünk a korral
Kórházról kórházra, néhány doktorral
Egyik sem ért semmit, a körülmény nem enyhít
Várhattunk a csodára, kérdem én, de mennyit?
Az idő lassan telt, az életünk egy filmdráma
Hypokrates látná, forogna a sírjában
Nem lehet feladni, de néha arra gondolok
Mások mivel jobbak, hogy minden percbe' boldogok?
A legerősebb ember a szememben az anyám
Bármi legyen helyt áll, na meg az apám
Akkor vannak gondok, mikor őket látom sírni
Ekkor kezdtem én is kételkedve hinni
Hát őszintén megmondom, Uraim és Hölgyeim
Összetörve álltam, és hullottak a könnyeim
A gondolat is szörnyű, elvesztem, akit szeretek
Kit minden percben féltek, és semmit sem tehetek
Egy apró kicsi lény, aki senkinek sem ártott
Oly keveset élt, és oly keveset látott
De megtanultam Uram, mindig azokat bántod
Akik legyőzhetetlenek, de ezt Te is vágod
Megjártuk a poklot és annak minden részét
Annyi fájdalommal, hogy azt hittem, hogy széttép
Lassan minden jobb lett, 15 év kellett
A szenvedések után mindenki fellélegzett
Sajnálom, hogy sokszor bántottalak mindenér'
Kiabáltam veled, de attól még hidd el, én
Azt, hogy neked bajod essen, én soha nem hagynám
Te érted, ha kell, az életemet adnám
Még, hogy meghitt dalok szerelemből születnek
Akkor elárulom nektek, a kishúgomnak éneklek
Ja
Köszönöm mindazt a csodás percet
Amit melletted élhettem, és szerencsére élhetek
Te vagy a legjobb, s a legdrágább kincs a világon
Azt hiszem ezt az egész család nevében mondhatom
Mérhetetlenül büszke vagyok rád
Egy igazi kis harcos vagy
Akinek köszönettel tartozom
Köszönöm!
Köszönöm, hogy a testvéred lehetek!