Gyermekkorban a nyár még örökké tart Az órák hossza a fényévvel volt egyenlő Annyira ki tudott csinálni a várakozás dolgokra Az állandóság délibabja hazudott bele az arcomba Aztán az idő homokja elkezdett kifutni a lábunk alól A másodpercmutató meg lassan elmosódott a szemem előtt Rohanok magam után, de egyre kevésbé tudom utolérni Hogy mikor volt az a pillanat mikor a világ ennyire felgyorsult? Miért vagyok vagy miért nem? Az idő dönti el Mekkora szerepet játszom ebben? Az idő dönti el Mennyire kellek a világba? Az idő dönti el Hogyan halok meg? Hiába? Az idő dönti el Vénkorban a tél majd örökké tart