A szeme megkérdezte, S én mégsem meséltem el, Hogy az a másik belül tombol És neki semmit nem hisz el. És neki semmit nem hisz el. Csitt, mondta, mintha tudná, És karjaiba temetett, Nálam is járt – súgta, És halkan nevetett. És halkan nevetett. A mindenség a szívemhez Még sosem volt oly közel. Vajon most kit ölel? Virágokat neveltünk, Én kéjjel tapostam szét. Ő sóhajtott és így szólt, Miénk még a rét. Miénk még a rét. Nekem a fényből is csak árny jött, Neki a sötétségből fény. Hozzám bújva dorombolta, Lelkem tükre légy! Lelkem tükre légy! A mindenség a szívemhez Még sosem volt olyan közel. Vajon most kit ölel? A mindenség a szívemhez Még sosem volt oly közel. Vajon most kit ölel? A mindenség a szívemhez Még sosem volt oly közel. Vajon most kit ölel?