Háltál vele, hát most tessék,
Most ő mondja meg, hogy milyen.
Legyen a táj, a száj, a fáj, az esték
Hmm... ez ilyen.
Csikkerdőben fel-le járkálsz,
Kívül-belül üres a kép.
Simán kibírom - mondod szűrve,
De valaki belül tovább tép.
Most olyan vagy, mint egy kedves idegen,
Aki nem beszéli a nyelvet.
De majd kitol egy vicc a bőrödön túlra,
És megint egy napot elvett.
Aztán azt mondod, hogy dühös vagy,
Pedig csak kétségbe vagy esve.
Valamivel, ami körülölel,
Egy álom beeshetne.
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Aztán a fülledt éjjel finom kézzel,
Ránkteríti puha köpenyét.
Ácsolunk egy másik tornyot,
De soha nem érjük el a tetejét.
A végtelen szélére kacsintgatunk,
Már nem látjuk az elejét.
Vágtatunk, vágtatunk, az űrben szállva,
A hold már szórja delejét.
Kilőjük magunkat megint az űrbe,
És nem érezzük az erejét.
Laza mosollyal az Úr markából,
Falunk még egy kis derelyét.
Fárad az egész, szökik a szív,
Egy reménylény még kiabál.
Beesik a fény, hunyorog a szív,
A fülledt éjjel lassan odébb áll.
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Háltál vele, hát most tessék,
Most ő mondja meg, hogy milyen.
Legyen a táj, a száj, a fáj, az esték,
Hmm... ez ilyen.
Csikkerdőben fel-le járkálsz,
Kívül-belül üres a kép.
Simán kibírom - mondod szűrve,
De valaki belül...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...
Megint egy újabb tánc...