A huszárnak azért villámlik a kardja, Mert égő szívéhez nagyon közel tartja. Innen a huszárnak minden kardcsapása, A tüzes mennykőnek egy mestervágása. Egy szíve, egy hazája! Felhőt szánt a szablyája! Egy szíve, egy hazája! Lángot fúj paripája! Mikor a huszárok csatába indulnak, Az isten szeméből örömkönnyek hullnak. S innen lehet aztán azt kimagyarázni: Mért szokott a huszár oly gyakran megázni? Menyecske! Ha feléd huszár nyújtja száját, Csókold meg a világ első katonáját. Mert a huszár szíve olyan, mint a kardja, Addig hajlik, amíg ő maga akarja. Ki a szabadságért harcol mindhalálig – Holta után tüstént egy csillaggá válik. Ha én isten volnék, csak azt vinném végbe, Hogy lóháton menne a huszár az égbe.