Tátongó bombatölcsér, Szülői házuk helyén. Így jött Szenteste '44. Tízéves sincs és árva, A légnyomástól kába. Kevés neki egy Üdvözlégy. Kilőtt tankok közt sétál, Kihalt utcák kövén jár. Ment, míg egy régi bolthoz ért. Fázott és nem volt pénze, Sóvárgó szemmel nézte Az ő kis mézeskalács szívét. Lelencek közé zárták, Fejét kopaszra nyírták, Jéghideg vízben fürdették. Titokban minden éjjel, Ágya mellé letérdel. Imádkozik a kis szívért. Öt év gyorsan elrepült, Gyerekből ifjú serdült, Amikor szélnek eresztették. Gyalogolt sínek mentén, Tehervonat tetején. Ment, míg a régi bolthoz ért. Mintha csak várta volna Még Pest ostroma óta A szív, hogy végre megvegyék. Levette és csak nézte, Úgy fogta két kezébe, Hogy szinte hozzá sem ért. A szív nem is sejtette, A fiú hogy szerette. Vigyázott rá, ne törjön szét. Ma is egy kis fiókban, A szív még meg-meg dobban, De a fiút eltemették.