Látod, hazajöttem, talán örökre, Lemosnám magamról az út porát. Elfáradtam, s most csak arra vágyom, Szerető legyél és jó barát. Olvasgathatnék újra Benned Rég nem látott, hosszú sorokat, S úgy innám a szót ajkaidról, Mint nyári estén hűvös borokat. Elfeledném azt, hogy merre jártam, Por takarja el lábam nyomát! Könnyzápor áztatta át az ingem, Bánatod volt rajtam a nagykabát. Melléd feküdnék a puha fűbe, Felhőt bámuló réteken; Hunyt szemekkel lennék újra gyermek, Mint a megsárgult, régi képeken. Elbújhatnék itt, a szíved mélyén, A világban immár nincs helyem; Ringatóznék minden dobbanásra, S a Tiéd lehetne az életem.