A rovátkákba szépen lassan beszárad a festék, Ezerszínű szárnyaikat csapkodják a lepkék. A szorongásról gyakran hallgatnak a mai mesék, A lexikon szerint az is csak egy költői kellék. Nincs okom lemenni, itthon is kurva jól vagyok, A szemhéjaim tengerében úsznak el a napok. És mondanék én millió csilingelő mondatot, De kifejező kellékek híján inkább hallgatok. Árnyék helyett szavaink vetülnek rá a falra, Hiányban már nincs hiány, csak rengeteg tivornya. A jó irány metaforája a jobbra helyett balra, Balra helyett jobbra mennék, instant konzervkarma. Magad társasága vagy egy kurva rossz regényben, Hát gombold ki a lelkedet, hogy lásd magad egészben. Ha szomorkodsz a semmin, az már önmagában szégyen, Szép napjaid voltak, erre úgy mondjuk, temérdek.