Hajnal egykor szemtől szembe Kerülök magammal a metrópótlón. Egy igen nehéz éjszaka a mai hazaút, és Örökre megmarad. Hosszú téli járat ez a cigi meg a pia is Csak hosszabbá teszi. A fények sem égnek, és ott vagyok én, De ma nem vagyok önmagam. És egy sötét buszról szállunk le végül, Az utcán mégis minden villany ég. A horizonton egy sápadt Hold rikít, Ahol a város a sínekkel összeér. Az arcunkra ráült a bánat, Itt nincs valóság, a lámpánk kiégett. Buszra várunk újra meg újra, Ahol neonfény száll törött ablakokra. Elsuhannak a fejem mellett, A homályos esti képek. Olyan mint a moziban a film előtti reklám, Csak ennek itt van vége. És egy sötét buszról szállunk le végül, Az utcán mégis minden villany ég. A horizonton egy sápadt Hold rikít, Ahol a város a sínekkel összeér. Az arcunkra ráült a bánat, Itt nincs valóság, a lámpánk kiégett. Buszra várunk újra meg újra, Ahol neonfény száll törött ablakokra. Ülni vágyunk, de felállunk mégis, Maradni kéne, de leszállok én is. Ütött az óra, a cipőnk koppan És a tüdőnk megtelik a pesti szmoggal. Tíz perc gyalog a nagy hidegben, Ropog húsz éve a bakancsunk alatt. Lámpa kattan, ajtó csukódik, Az ember alszik, a világ elmúlik... Elmúlik!