Az életem legutóbbi 15 évének
Csak elhanyagolható részét teszik ki aktív élmények
Olyanok, amikor a dolgoknak valódi súlya van
Vagy valakivel egynek érzem magam egy adott pillanatban
A legnagyobb része, és én főleg erre emlékszem:
Magányosan sétálok átszellemülve egészen
Hegyen vagy egy réten, városban, főtéren...
Csak ezt látom élesen, hogyha visszanézek
Csak megyek a világon kívül, elhagyott töltésen
De nem fájó szívvel, sőt, ez lette a kedvenc időtöltésem
Azért, mert képtelen vagyok meglenni bárki mellett
Vagy mert ennél szebb vagy több soha se kellett?
Nem tudom, de mindegy is, meg van a mai tervem:
Most itthon vagyok, elsétálok a szegedi füvészkertbe
Az ovival lehettem itt utoljára tízéves korom előtt
Rémlik, hogy az a nagy székelykapu már akkor is bejött
A jegyárustól egy kis térképet is kapok a kertről
Meglátom a rózsákat, lesz egy klassz napom, ez eldőlt
Ott, az arborétumban egyszer csak megvilágosodtam;
Végül mindig pont úgy a legjobb minden, ahogy van
Hiába akarom én azt minden pillanatban
Hogy az életem teljen sokkal izgalmasabban
És hogy nagyon is helye van a sok magányos sétának
Majd ha úgy akarja lesz nagyon izgi is, ha eljön a nap
Megihletetten írkálok egy padon a naplómba
Ilyesmi közhelyeket a japán pavilonba':
Minden pont így a legjobb, efelől nincs kétségem
Hirtelen egy kedves lány hang zavarja meg önfeledtségem
Nem is láttam, hogy mellém lopódzkodott
Dínók vannak a pólóján, és megkérdezi, hogy mit írok
Mondtam, hogy csak ilyen jegyzetek minden hülyeségről
Aztán előjött az a furcsa érzés, amit ismerek régről:
Hogy vagy kérdezni, vagy mondani kell valamit erre
De szerepelni feltétlenül muszáj, nem tudok csak úgy ott lenni
Meg kell felelni, a másik, hogy észreveszem magamon
Hogy az első pár szó után megint egyedül lenni akarok
Ari, hogy kérdi, de jobban örülnék, ha most már tovább menne
Az életem ez a kép, de én csak nézem, nem vagyok benne
Mondta, hogy ő is elég gyakran szokott naplót írni
De telóra mondja föl, mer' annyi minden van
Hogy azt már nem lehet bírni
Pont. Oké. És ennyi. Csend
Mosolyog kedvesen, de tovább még midig nem ment
Sokszor van olyan is, hogy minden sejtem érzi:
Hiába a sok rinyálás, mégis csak egyedül lenni
Szeretek a legjobban, de valami átkapcsol bennem
Mikor kérdezi, hogy együtt sétálni tovább nines- kedvem
Hirtelen megnyugszom, abban a pillanatban
Nem csak három mondatom van, hogy bebizonyítsam:
Hogy én amúgy menyire jó fej vagyok
Most van erre egy egész délután
Viszont ahogy bizalmat szimatolok, lehull minden álruhám
Most esik le, hogy amúgy milyen jó arc már, hogy ezt csak így lazán
Bedobja nekem, kíváncsi is lettem rá igazán
Itt lett egy másik ember velem, és ez végtelenül több
Mintha csak az álmaimban roskadozva egyedül ülök
Persze! Tök jó! Az évelő növények felé indulunk el
Visszatarthatatlanul és őszintén mosolyognom kell
Itt lett egy másik ember velem, és ez végtelenül több
Persze! Tök jó! Az évelő növények felé indulunk el
Zsófi, tipik bölcsész, és tényleg: magyar szak, Elte
Semennyire nem olyan, ahogy én a barátnőm elképzeltem
Egy sima csaj. Szemüveges. Végülis így tök okés, így arcra
Nem is túl szép, nem is csúnya, szóval tényleg semmi extra
Hobbija vagyis inkább a legnagyobb álma, hogy zenéljen
Eskü ennyi elég, sokkal pozitívabb a véleményem
Különben elég általános dolgokról beszélgetünk:
Papírforma szerint merrefelé tart az életünk
Foglalkozásom: hivatalosan animációsfilm készítő
Amúgy leginkább ilyen hobbyművész per léhűtó
De az utóbbi időkben főleg egy dolog mozgat:
Megpróbálni kibekkelni vagy legalább kiismerni az egómat
Azt a hullamerev arcot lecsitítani nem könnyű
De önmagában a művészet... hát, nekem a lelkem a mű
Abban megegyezünk, hogy az életünk a legnagyobb aji a világon
Majd nagyon jó ízűt nevetünk egy pöcs alakú virágon
Kiesit olyan ez a Zsófi, mint egy ilyen diákbarát
Simán csak kedves ált sulis tanár
Akiről ránézésre bár, azt hinnéd, hogy semmit se vág
Mert nem erőlteti rád a szebbnek vélt oldalát
Ha hülyeség is, ami eszébe jut, csak mondja simán
De vices, meg amúgy a világot ó is megváltaná
Csak lassan veszem észre, milyen felemelő
Mennyire nem érdekli ot, hogy ő mennyire nem menő
Egy ilyen sztenderd ember, de kedves és egyre szimpibb
Nagynehezen afelett is szemet hunyok, hogy szereti a Quimbyt
Na jó, oké, azért azzal részben is egyet ért
Hogy Kiss Tibi egy ilyen agyjátszós, ripacs gyökér
Régebben mániám volt, hogy minél zavarba ejtőbb
Kérdéssekkel bombázzak mindenkit egyből
Mi a legnagyobb félelmed? És sírni szoktál?
A volt barátod előtt... Khmm. Fingottál?
Ezekre utána visszagondolni is kellemetlen nagyon
Vagy csak öregszem, de ezeket már szerencsére hagyom
Mondta, hogy szerinte nem gáz, ha valaki így szondáztat
Nevetett, és mondta, hogy ő egyszer a kórházban
Kötött ki, mert annyi ideig visszatartotta...
Azóta bátrabb lett, kijárkál a gardróbba
Szerintem ez inkább vices, de gáznak sohase tartottam
Mondja, hogy azér' én se nevetek a markomba
Mikor a szag arcon csap
Hát ennyibe maradunk, aztán azt is ő kérdezi
Hogy a barinőm hol van, otthon számítógépezik?
Mondjuk nem így kérdezte, ő nem akar vicceskedni
De a válaszom rövid: kb tíz éve nincsen semmi
Nála is elég gázos ez, aztán mondja, hogy kiesit fázik
Egy tónál egy buddhaszobor mellett egy kertész furulyázik
Mondom, hogy ja, végülis tőlem igazából lassan mehetünk
De közbe feltűnt, hogy már baromira nem lennék inkább egyedül
De kb tényleg semmi külcsi, egy normál lány
Nincs is bennem semmi olyan, hogy ú de lesmárolnám már
Csak vannak olyan emberek, akikkel csak simán jó
Nem várnak tőled semmit, és valahogy sosem unatkozol
Ezt nem lehet szemmel látni, csak érezni tudat alatt
Az aurája valahogy megengedi, hogy csak magadat add
De őszintén, nekem most az is bőven elég
Hogy nem akarnék máshol lenni, csak egy kicsit itt vele még
A kapu felé is úgy megyek, hogy minél lassabban haladjak
Mint gyerekkoromban, mikor nem engedték, hogy Fábinál aludjak
Felmerül bennem, hogy valamit azért még csak feldobok
De megijedek, hogy az már túl sok
Félreérthető, meg amúgy se fogok
Soha nem tennék ilyet, mer' én ilyen vagyok, hogy inkább hagyom
De hát láttunk már pár hasonlót és volt már nagyobb bajom
"Hát szia! De nagyon örültem" - és mielőtt elválunk
Legalább tizenakárhány percig ölelkezve állunk
De mára ennyi boldogság éppen elég volt
Az örök vesztesek nyugalmával hazaindulok
"Ilyen nincs, ilyen nincs!" -csak ezt ismételgetem
Lepörög előttem az egész életem
Hátra nézek hirtelen, de már nem is látom
Egyszer csak fejvesztve rohanni kezdek, hátha megtalálom
Meg-megállok közben, mikor az eszem visszakapcsol:
"Fúú, ez kibaszott ciki lesz öreg, jobb ha lenyugszol."
A sarok után végre meglátom a töltésen
Mosolyog, én is, egy kicsit ciki, de annyira mégsem
Kérdezem, hogy nincs-e kedve még lógni kicsit valahol?
Nevetve mondja, hogy ő is pont ugyanerre gondolt
Da ha azt is ő dobja be, az már túlzás tényleg
Baszottul igaza van. Én amúgy mit képzelek?
Na mindegy, erről a zenés dologról kérdezek, tökre érdekel
Mondja, hogy menjünk le a homokos Tisza-partra
És egy számot elénekel
Mindig a táskájában hord magával egy miniszintit
Szívesen eljátszana egy számot, de hát elég tini szintű
Meséli, hogy mindig is zenész akart lenni
Csak igazi zenésztársa, soha nem volt senki
Meg persze szégyellte is, de nem engedte az álmot:
Pár kedves akkorddal, csak úgy mellesleg megváltani a világot
Valahogy a zene az, ami a legközvetlenebb
Egy festmény is szép, de amiatt te nem bőgsz végig heteket
Kiskorában járt zongira, de az nem olyan szép emlék
A panelszagú szolfézstanárok őt is kizsigerelték
Hangközökön röhögcsélünk, melyikhez mi tartozik
Tisztakvart, négy hang, nagy terc boci-boci
Emlékszik, hogy már négyévesen is pont ugyanígy imádta
A Mozart hangversenyeket, amire mindig vitte az anyukája
Látomása volt egyszer: "Zsófi, idefigyelj, te ne
Más legyél csak zenész!" Közben szólt a Kis éji zene
Szomorú ezt bevallani, de őszintén, rendesen
Félek, hogy a dal, amit előad, majd kiábrándít teljesen
De két másodperccel később rájövök, hogy ez egy reflex:
Nem is te vagy, nem igazán te, mikor ilyenektől rettegsz
Megint az a hülye kép, amihez mindig viszonyítgatok
Oké, hogy Quimby, de én 2 éve csak Avicii-t hallgatok
Kinyitja a táskájat, tényleg ott a szinti, megbolondulok
Na jó, akkor kezdem, huhhh... kicsit izgulok
Van, mikor érzem, hogy több
És nem csak egy szerephez kötött
Unalmas viselkedés vagyok
Hanem minden... Az ég és a Hold
És a gyerek, aki nevet a kutyán
A gyermekláncfüzér a homlokán
Minden vágyam elveszett
Céltalan megyek, a Nap vezet
Ez most az, érzem, hogy ez az
Hogy lehet ennyire igaz
Húz az ég a hegyre fel
Sírnom és nevetnem kell
Egyszercsak eltűnt, ami fájt
Látott valaki, és megsajnált
Az enyém az egész hülye kis világ
Megzabálnám, mint egy kisbabát
Vannak olyan pillanatok
Velem csak ritkán esik meg
Hogy sehol máshol, senki mással
Nem lennék szívesebben
De ez most az, érzem, hogy ez az
Hogy lehet ennyire igaz
Húz az ég a hegyre fel
Sírnom és nevetnem kell
Mert ez most az, érzem, hogy ez az
Hogy lehet ennyire igaz
Húz az ég a hegyre fel
Sírnom és nevetnem kell
Hát erre nem számítottam, hogy ez ennyire fasza lesz
Én kábé pont ilyen zenéket keresek, mondom neki ezt
Nem tom, hogy elhiszi-e, de piros az arca körül
De én azon is kivagyok, hogy én ennek ennyire örülök
Ennyitől meghülyülök? De az tuti, hogy ez bezavart
Kábé abba' vagyok, bedobom, hogy csináljunk zenekart
Játszik pár híres számot és azt kell mondjam, tökös
Egy tiszacipős harmincipszistől meg csillagosötös
Röhögnöm és sírnom kell, de ezt most visszatartom
A California Dreaming-et duettezzük a Tisza-parton
Péntek van, június, dél körül, bemegyünk a városba
Úgy érzem, egyre jobban passzolok ebbe a "krézi" párosba
Csak izgalmam és derűm van, nem játszok semmi szerepet
Bemegyünk egy turiba, és azt firtatjuk, mi is az a szeretet
Szerintem ez most közel van ahhoz, szóval nem egy ilyen nirvana
Kábé minden az, mikor azt reméled, hogy azért ez még így marad
Az egyik olasz étterem teraszán egy háromnegyed pizza van
Mondjuk a pincérnek, hogy megennénk ezt, ami itt maradt
Mondom Zsófinak, hogy kb az olasz a kedvenc országom
Oda szeretnék majd elbicózni még idén nyáron
Nem tudom, mi van, meg vagyok részegülve, de csak így félig poénból
Felvetem, hogy akár velem tarthatna, ő ott még úgyse volt
Nem tudom, mennyire komolyan, de rávágja, hogy jó
Pont ilyen, mikor imádom, ha valami atom túltoló
Egész beleéljük magunkat, már így kitalálom
Hogy tőlem most is indulhatunk, van is két bicaj otthon
Beszarok, de komolyan azt mondja, hogy legyen
Vagy lesmárolom nem soká', vagy csak megölelem
Dobogó szívvel fagyizunk, térnénk vissza a tárgyra
Mikor egy buszt látunk meg, az oldalára írva, hogy Itália
Közelebb megyünk, emberek pakolnak, egymásra nézünk
A felhők mögül röhögve mutat valaki: ez a mi részünk
Velencébe megy a busz, indul húsz perc múlva
Sofőrnek itt nyoma nincs, Zsófi már fönn is van
Mosolygós olaszok között leghátulra beülünk
Félünk és örülünk, motorhang, megyünk
Kábé lázas vagyok, nevettet a hála
Ezt hagytam ott majdnem gyávaságból pár órája
A vállunk egymáshoz ér, némán ülünk, hallom
A kis szuszogásait, most már nyakig benne vagyok, bevallom
Nincsenek szavak, és a szép, hogy nem is kellenek
Viszont túl sokszor jut eszembe, hogy csókolóznunk kellene
Egyszerre vagyok izgatott, kalandokra éhes
Plusz egy pár órája megismert zenész csajsziba tök szerelmes
Valamit kezdene ezzel is a kattogó fejem:
Hol a hiba? Mi a baj? De szerencsére most nincs túl nagy ereje
És elkezdtem érezni a friss szerelmes szorongásokat
Talán az is rosszat jelent, hogy nem beszél most hozzám sokat
Össze-vissza kombinálok fejben, és az izgalomtól
Remegni kezdek, ezt is ismerem jól kiskoromból
Megsimogat, hogy igy remegek, és cukin nevet
A vállamra hajtja a fejét, köszönöm istenem
Köszönöm Istenem! Köszönöm Istenem!
Elaludt a vállamon a kisdedem
Mit is tudok eddig róla? Mennyit is? Elég ez
Egy 700 kilométerre lévő Velencéhez?
Forgolódok nyugtalan, mint ki nem találja helyét
Simogatni szeretném a puha alvó fejét
Egy benzinkúton ébreszt minket egy jófej olasz néni
Nem fedjük fel a titkot, de meghív minket kávézni
Annyit elárulunk, hogy az egész útra kb egy csomag Oreót
Hoztunk és célunk sincs, majd a kezünkbe nyom 20 eurót
Hálálkodva megköszönjük, nem akarjuk megsérteni
Megegyezünk, hogy ebből fogunk Velencében sört venni
Fülesbe' hallgatjuk, ahogy Zsófi szintizget valamit á-molban
Őszintén örülök, hogy az egészet nem csak álmodtam
Teljesen komolyan elkezdjük tervezgetni
Hogy miket játszunk majd az utcán, abból fogunk enni
Akármennyi Beatles jöhet, ő tud is egy csomót
Megdumáljuk, hogy a Something cimű szám az mennyire jó
Egyre több ilyen kis simi van, úgy érzem magam
Mint valami osztálykiránduláson kábé ötödikes koromban
Tök indokolatlanul néha nagyokat nevet rajtam
Ilyenkor a fejét lehajtja, ezeket a röhögéseket abba ne hagyja
Egy nagy városhoz érkezünk, a busz a közepébe megy be
Megérkezünk Velencébe, de igazából a mennybe
Eláll a lélegzetem, ahogy a buszból kikeveredem
Az illatok is tudomásul vették, hogy ez már szerelem
Csak úgy nekiindulunk, amerre visz a láb
Igyekszünk nem követni útitársaink útvonalát
Turista bőröndök ropognak, a Hold a vízen táncol
Egy régi templomból orgona szól, gyakorol egy fatal kántor
A vízre nézünk, mosolygunk, szemünkben egy gondolat:
Pont elég romi ez így is, nem kell ide gondola
Ha szeretnék ma még vele bármit, más út nem maradt itt:
A húszas feléből veszünk négy üveg Birra Moretti-t
Egy kellemes csendes padon leülünk egy szép téren
Filózunk, hogy van ez a sors, meg ez az egész élet
Kb arra jutunk, hogy valaki föntről figyel, tényleg
Hogy azt csináljuk-e, amit szeretnénk, ami szerintünk a lényeg
És ha azt csináljuk, akkor úgyis annyira jó az
Hogy onnantól minden más mindegy, na és ő akkor dobja a jókat
Hirtelen fellelkesül valamitől, az arcán látom
Hazamegy, és csinál egy lemezt, vagy még itt az úton
Bátorítom, felőlem akár el is kezdhetjük
Dobolok rá, ha akarja, vagy el is duettezhetjük
Hirtelen csend. Csak néz rám
Ajjaj! Ebből mi lesz. Nő a parám
Kiesit közelebb ül. De még mindig send van
Mosolygunk szótlanul, egymásra nézve izgatottan
Kezdeném a szokásost, hogy az énképem romokban
A mutatóujját a számra teszi, mint a béna romkomokban
Odahajol, hozzáér a finom ajka az enyémhez
De csak épphogy egy picit. "Oli, mindjárt felébredsz."
De nem, ez a valóság, felettünk az ég baldachin
Aprókat csókolgatunk, keringőznek ajkaink
Ilyet még nem smaciztam, "a családom dögöljön meg, ha kamuzok."
A fellegekben úszok, zöld és lila fényeket haluzok
Zsófival lassúzok, az ajkait falogatom
A Velencei Karnevál ehhez képest falunapok
De nem akarok átmenni egy ilyen pajzán szexregénybe
Elindulunk bedrogozva a lila és zöld fénybe
Találunk egy klassz dombot, ledőlünk egy nagy fa keresztnél
Rossz érzéseket nem találok, pedig én keresnék
Egy velencei díszlet előtt fekszünk az égbe fenn
Jóéjt puszit ad az arcunkra az örvénylő végtelen...