Az én szívem büszke, de árva
Mert régóta nem talál saját párjára
Királyoknak köztársasága
Eljutott lét és nemlét határára
Úgy kell élnünk, meg kell élnünk
Minden érzékszervünk megragadja
A pillanatot amit mindenki vár
Naivságunk lelohassza
Minden szavad csak összezavar,
De az élet minket egymással összevarrt,
Szép lassan elfoszlik,
Míg mi azt hisszük hogy lesz jobb is
Szakítsd szét! Szakítsd szét!
Addig szakítsdszét míg Ő nem tép szét!
Hát csak nézz szét...
Összecsap erő és ész,
Az élet halál tengerén
A véres habok eltakarják
A civil áldozatok tekintetét.
Aztán összecsap erő és harag,
Sikítva kondul száz templom harang
és az áldozatok dögszagát
A koszorúk sem takarják
Láttam mikor beléd rakta,
Láttam mennyire élvezted,
A kézbe bújtam, mely kényszerített,
Kényszerített, hogy térdelj le
Hallgatsz rám és teszed amit mondok,
Mertígy hallgatsz a szívedre...
Ami ugyanúgy büszke, de árva,
Mert naponta tapossuk bele a sárba.
Királyoknakköztársasága
Eljutott lét és nemlét határára
Eljött a herceg a fehér lovon,
Ki bár hasonlít rám, de nem én vagyok
Tettethetem, ha úgy tetszik,
De én nem hiszem, hogy lesz jobb is
A hercegnőket eladják
A hercegeket lámpavasakra akasztják
és álmaimban még hallatszik,
Hogy a lovakat a határban agyon lövik
Üres az utca, hideg a padka
énnem gondoltam volna,
Mikor elindultam haza,
Hogy minden gondolat csak gond
Minden szerelem csak szer,
éssosincs belőle annyi, amennyi éppen kell
Egész életünkben attól tartunk,
Hogy honnan jövünk és merre tartunk
és az marad a végén részletkérdés,
Hogylehet, már rég ott vagyunk