Hideg, csontig hatol. Rakjál hát egy nagy-nagy tüzet, Ami utadon elkísér, álmaidban majd megkísért Felperzsel majd minden falut S ami marad, csak pusztulás, Otthont, házat és talán Istent, családot és hazát Sokáig égjen a fáklya Ahol nem ég majd hiába és megvilágítja a véres havat Az éjszakában Kiben csontot ér a csáklya Nem vérzik majd hiába és meghallja a hívó szavakat az éjszakában Legyél inkább Prometheus, aki Hátán hordja és elveti Ott, ahol éltetik Mert nincsen az a folyó, ami szomját oltsa Ennek a féktelen haragnak Mert azok akik ebbe születnek Ebbe bele is halnak Sokáig égjen a fáklya Ahol nem ég majd hiába és megvilágítja a véres havat Az éjszakában Kiben csontot ér a csáklya Nem vérzik majd hiába és meghallja a hívó szavakat az éjszakában Mert a mai gyerekeknek az a nagy gondja, Hogy soha nem tapasztalták meg az igazi telet, Mikor együtt mind így összefagyva Vártuk hogy jöjjön végre a kikelet Mert, hol az igazi hősöket nem felejtik Ott mindig születnek újak.