Láthatod, én itt elvagyok Épp egy önarcképet rajzolok És tegnap úgy gondoltam Hogy ideje eljuttatnom hozzád Látod, az ott én vagyok Épp néhány ujjat markolok Amik karban folytatódnak És vállban kapcsolódnak hozzám Persze, hogy túléltem Nem is hagytak más választást a szerveim, a gépek De nem is ez a lényeg Rajta áll majd nagy betűkkel Kézzel írva, úgy ahogy kell Elég csak annyit tudnod Nem muszáj velem buknod Műveltem a kertem mindhiába Vakon írt sorok egy bibliába És volt már nagy fám, kettő-három Hogy fájjon a lelked, épp azt várom Nekem is van, csak nem használom Az elvarratlan szálak nem tartanak meg Hát függönyöket varrok belőlük, míg bírom cérnával Közelednek, közelednek, emlékviharok Mennydörgésük múlt-képeket villant a falra, percenként másikat A tapéta alatt olyan tűzfalat tárva fel, ami a sötétséget se bírja el már Kétség-szörnyek lakják a sarkot, amit nincsen fény, ami beragyog Már ébredeznek a homályban És én még mindig gyenge vagyok Még felrémülök számtalanszor Szerettem nézni, ahogy alszol Szerettem nézni, ahogy alszol Egy biztos, hatalmas fát ültetek És ott csüngök majd rajta Lenkötélen hintázva vagy felakasztva Ha elhozod az időt, majd azt is kivágom És dobok a tűzre, ha nagyon fázom Szólj rám, mielőtt elhasználom (Szólj rám, mielőtt elhasználom) (Nekem is van, csak nem használom) Nekem is volt, már nem használom