Tizenhét évesen kiszabadult a panelból De néha mégis visszavágyott A beton hívta s ő csak állt ott Mondván nincs már odú bent Egy hajóhoz szegődött pincérnek Jött a pénz és ment az élet Jöttek nők mentek az évek És egyenruhájuk is volt Minden kikötőben cigiztek Vacsoratálalás előtt még egyet Egyenruhában korlátnaknak dőlve Város előtte Duna mögötte Város előtte Duna mögötte És ment is minden a műszak végéig rendben De este a kabinba visszatérve Túlcsordult az üres lelke Az egyenruháját összehajtva Egyre gondolt: egy zenekarra Meg hogy a hajóbanda hogy nyomta Nem hagytak egy kérdést sem nyitva És hogy hogy mozogtak azok a szép lábak És ebből még jobban is profitálnak De ő mégiscsak egy pincér És hajón elég jó bér És nem dolgozik ingyér Mert ő mégiscsak egy pincér Neki is volt egy bandája És már soha se felejti el Hogy tizenhét évvel és egy gitárral Mennyi buliba mehetett el És most csak nézi Ahogy húsz éve Egy sötét szobában Egy lánnyal ül És visszavágyik A fülledt időbe Egy nyári estén És elterül Arra gondol Hogy mi lett volna Ha az egészet Nem kezdi el Nem csinál bandát Nem száll hajóra Nem ír egy dalt sem És nem énekel Mert ő tényleg Lehetett volna Akit mindenki Ünnepel És most csak áll itt Egy sötét szobában Tök egyedül van És nem érdekel Senkit sem