Ezer rég múlt szép emlék,
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt.
Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt.
Sosincs válasz,
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám.
Arcomat eltakarom de lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság.
Égre festett búsképűt,
Csak a Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország.
Hová tűnt az a kiscsillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rág kihunyt már.
Arcomat eltakarom, de lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.
Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?
Ha mélyen a kás,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz.
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj.
Arcomat eltakarom, de lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.
Arcomat eltakarom, de lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.
Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?
Ha mélyen a kás,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz.
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj.
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj.