Emlékszem, mikor én voltam gyengébb De te az árnyékban állva folyton engem figyelve Voltál a legbüszkébb És peregnek a percek, múlik a pillanat A körtefának lombjai alatt Felőröl a gondolat vajon mikor látlak utoljára Hiányod feltétele folytogat, bűntudatot eszek uzsonnára Nélküled egyre nagyobb az árnyék A lombok közt beszűrődő fény Ami belőled megmaradt Nélküled sóhajom halványkék És az ereken rajzolódó ösvény Álmaimban felszakadt Kikerülhetetlen a végzet Mindenkit betakar az élet A lámpák a víz tükrén most is égnek Minden, ami belőled megmaradt Hiányodban szívem meghasadt Lombjaid közt egyre nagyobb az árnyék