Mikor súlyom veszti a föld Megszűnik a májusi reszketés És a tüskés pára lecsapódik a szájpadlásomról Nem ölelnek többé meleg karok A puha kéz belém növeszti tébolyult, korhadt ágait Vár a végtelen! Végre megérkeztem De alig, hogy itt vagyok Az életeken át áhított helyen Ahol nem tapad rám a bőröm Nem kényelmetlen Nem feszít tovább Nem feszít tovább a düh És a házak is felhagynak az ócska cserepek dobálásával Mert már, minden madár összetörve a földre hullt Csak fekszenek mozdulatlanul Így jó, így minden rendben Hogy mindenem elvesztem Így jó, így minden rendben Hogy mindenem elvesztem A magány ragyogó folyosói Nem bántják tovább fáradt szemem Mikor a szégyen szőtte Szőnyeg szálain szenderedem Fel-fel pislognak a csillagok üstököst vetve a párnámra Súlytalan szellem vagyok ezentúl, mindenki számára Mikor súlyom veszti a föld Megszűnik a májusi reszketés És a tüskés pára lecsapódik a szájpadlásomról Hallom még, hallom még Ahogy csikorognak a fémes végtagok Majd befogad, majd befogad A rettegés, a rettegés Majd befogad a rettegés És nem kell félnem attól Nem kell félnem attól, hogy élek Így jó, így minden rendben Hogy mindenem elvesztem Így jó, így minden rendben Hogy mindenem elvesztem Vár a végtelen Végre megérkeztem De alig hogy itt vagyok Már mennék ki innen Már mennék innen Már mennék is innen