Elbújnék, ha tudnék, de a tarkójára is szemet növesztett Az őszinteség megvéd, ha a koponyád falai közül ki nem engeded A koponyád falai közül ki nem engeded A félelem tüzes tengere felett, hitetlenkedve csapkodom a szelet Megfáradt szárnyaimmal, hogy a megnyugvás partjára érjek Egy bőrönd tele kételyekkel S a kudarcoktól kérges tenyeremmel És könnyes szemeimmel Tüskés fülét megmarkolva madárként szállok egy másik fa ágára De a realitás itt is fészket vetett És repülni nem tudó fiókák száza Hullik hamis ígéretek áztatta pocsolyába A félelem tüzes tengere felett, hitetlenkedve csapkodom a szelet Megfáradt szárnyaimmal, hogy a megnyugvás partjára érjek Egy bőrönd tele kételyekkel S a kudarcoktól könnyes szemeimmel Szállok egy másik fa ágára Szemellenzővel a fejeden, nem túl meglepő, hogy nem látod A keresztedtől a lángoló erdőt Változni talán akkor fogok, ha az alkotó elsimít A kiábrándulás által korrodálódott csorbás gyalujával A félelem tüzes tengere felett, hitetlenkedve csapkodom a szelet Megfáradt szárnyaimmal, hogy a megnyugvás partjára érjek Egy bőrönd tele kételyekkel, s a kudarcoktól kérges tenyeremmel Álmaim ajtajának kilincsét engedem el