Te vagy, te vagy barna legény szememre kent fénye Te vagy mind a két életem egyetlen reménye Az az egy remény is elmúlandó álom Nem leszek én boldog sem itt, sem a másvilágon Elszállott a madár kopár őszi tájra Bárcsak én is elszállhatnék búmnak országába Mer' a búm az oly nagy, oly nagy, mint szerelmem Ó, szerelmem, ó, szerelmem, ó, az véghetetlen Állok, állok a tó partján szomorúfűz mellett Nékem való, engemet ily bús szomszédság illet Nézem, hogy hajlik vállamra szomorúfűz ága Mintha csüggedt lelkem szárnyai volnának ♪ Verjen meg az isten rózsám Ha te nem vagy igaz hozzám Mert én igaz vagyok hozzád Igazabb, mint édesanyád Nem átkozlak, nem szokásom Verjen meg sok sóhajtásom Verjen meg a sötét éjjel De sok örömtől zártál el ♪ Szeretett a fene soha Csak meg vótam véled szokva Úgy meg voltam veled szokva El sem felejtelek soha Verjen meg az isten rózsám Ha te nem vagy igaz hozzám Verjen meg a piros hajnal Kibe siratlak jajszóval Mért búsulsz, tán megbántad már Hogy engemet megbántottál? Sose búsulj, úgyis késő Ami elmúlt, vissza nem jő Úgy kellett volna szeretni Hogy ne tudta volna senki Megtudta, jaj, az egész világ Kígyót, békát rejám kiállt ♪ Feljön még az én napom is Ha most bús homályba van is Jaj, Istenem, vígasztalj meg Ne hagyd, a búmba haljak meg A búm nem fogy el már soha Mer' én meg vagyok átkozva Vagy anyámtól, vagy apámtól Vagy az idegen szájaktól