Már nem vagy ember! Súgja halkan az árny. Mi égbe repített, Mára csapzott szárny. Már nem vagy ember! Eltűnt minden álmod. A sok csorba céltól Már a napot sem látod. Már nem vagy ember! Csak, ha sírni tudnál, De nem hull könny az arcról, Akkor sem, ha senki sem vár. Már nem vagy ember! Búsan szóltál felém, S megérinted arcom, Úgy, ahogy sohasem még. Ha semmibe hullott lelkem, A száraz szóba vihart leheltem. Nem rebbent a szemem, ha fájt, Nem hullt könnyem más bánatán. Ha emberségről mesél az ember, Magamba nézek, talán csak ez kell. Vigyázok rád, el ne tévedj, Talán így nem hiába élek. Már nem vagyok ember, Talán nem is voltam... De szívvel érzek mindent, Csókkal igazat szóltam. Már nem vagyok ember, Mert az mindig remél, Vagy élhet valakiben Egy rémült szív mélyén?