Nincs fény, amit látnék Szobámba zár a szürkeség Kísértetkézként nyúl felém... Nincs hang amit hallanék Apám a csendbõl ordít rám Fülemben víz, agyamban sár Nincs test, mit éreznék... Nincs már, akit hívnék Talán egy kép, mi bennem él Anyám, míg vár, csak jót remél... Álmom hideg árnyék Fülemben míg a vér dobol Kilépek önmagamból... Nincs már rám ellenszer Túl jó ez a képlet Túl jó, de a végzet Elpusztít Téged Átküldtél végleg Nem lesz több kísérlet... Nem! Holtan fekszik itt, ki csak a munkájában hitt Nem kímélt semmit, senkit De az erõ, mit gyártott ellene fordult és mindent elvitt... Ostoba, fakó árnyék Mint talált játék egy polcon, mit a sors emelt ...és lehet, hogy nincs magyarázat Csak Alázat, vagy Gyalázat?!