Nagyon fáj
Kivül-belőlleselkedő halál elől(mint lukba megriadt egérke)amíg hevülsz, az asszonyhoz ugy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszit a muszáj is –ezért ölelminden, ami asszonyra lel, mig el nem fehérül a száj is.
Kettős tehers kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalana szükségét végző vadállat.
Nincsen egyébmenedékünk; a kés hegyétbár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadtnő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától.
Nincsen helyemígy, élők közt.
Zúg a fejem, gondom s fájdalmam kicifrázva; mint a gyerekkezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza.
Mit kellenetenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom, hisz kitaszita világ így is olyat, akitkábít a nap, rettent az álom.
A kulturaugy hull le rólam, mint ruhamásról a boldog szerelemben –de az hol áll, hogy nézze, mint dobál haláls még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemőis szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekempénzt hoz fájdalmas énekems hozzám szegődik a gyalázat.
Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetekpattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok, csizmák alatt sikongjatokés mondjátok neki: Nagyon fáj.
Ti hű ebek, kerék alá kerüljeteks ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nők, terhetekviselők, elvetéljetekés sirjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek, bukjatok, összetörjeteks motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak, egymást megtépve nő miatt, ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák, kiket, hogy huzzatok igát, herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
Néma halak, horgot kapjatok jég alattés tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj –s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végettkivül-belőlmenekülő élő előla legutolsó menedéket.