Uram, magadhoz szólítád az én atyám
Uram, oly mérhetetlen bánat szállt reám
A sír oly hallgatag, a szó is bennakad
A szív majd megszakad e súly alatt
Ím, hát itt fekszik előttem jó atyám
Lelke fenn jár már a csillagok nyomán
A föld most elhagyott
E népnek bölcse volt
És én még nem tudom, mit ő tudott
Uram, te jónak láttad elszólítani,
Szent az akarat, mely így tud dönteni
És én ha kérdezem, miért ily hirtelen
Hallgat s nem felel senki sem
De én, István, akit nemzettél, atyám
Én most esküszöm, hogy számíthatsz reám
E sír el nem temet
Én őrzöm lelkedet
Míg élek, folytatom a művedet
Megállj, István! Mondd csak, mit képzelsz magadról?
Gyenge vagy még, elfúj minden szél
Erős kézzel kell az országot vigyázni
Szállj magadba Vajk és légy szerény!
Ősi joggal engem illet Géza trónja,
Árpád vére, hejj!
Ősi joggal engem választ most az ország,
Őseink törvényét néked is tisztelned kell!
Koppány! Koppány! Koppány!
Koppány, vigyázz! Esküt tettél jó atyámnak,
Elfogadtad akkor a helyed
Ősi jogról lemondtál az én javamra,
Gyávaságból tettél volna így?
Géza meghalt, és a trónja engem illett,
Árpád népe, hejj!
Ősi törvényt sárba nem tiporhat senki,
Tízezer fegyveres választ meg engem, ha kell!
Koppány! Koppány! Koppány!
István! István! István!
Uram, te ismered a lelkem titkait,
Tudod, hogy engem hatalomvágy nem vakít,
Segíts most, Istenem!
Segítsd meg nemzetem!
Segíts az országot megvédenem!
Nincs más út, csak az Isten útja,
Bármit hoz reánk,
E földön nála nincs nagyobb erő,
Atyám sírjára esküszöm,
Hogy hozzá hű leszek,
És nem hátrálok meg a harc elől