Ahogy minden, ez is majd véget ér
Ahogy a bárány béget az életért
Kilopnád az idő vasfogát is
Eltömődik minden kapilláris
Borotvafenő fémpapír, tompa pír lepi el arcomat
Tollvonásaim táptalaját etetném, mint néma karcokat
Ajtód elé ömlő elmém tőrvetése, hajad boglya szalma
Benne vágott tenyeremen karcoló tűk néma Halma
Ahogy minden ez is belülről l fakad, láng tornyokat benzinnel oltok
Sem a kudarc, sem ez nem opció, szabadságfokaim hol keressem?
Bennem a konvex félelem tér nem tudok előled hova bújni
Már nem bírom ezt a szart abba hagyni, de többé nem fogok visszanyúlni
Egyre csak, dobog a pirkadatban egy balpitvarnyi pillanatra
A fogak csikorgó dalra kelnek mindhiába nincs más
Nincs, más hátra kezdjük a végén, halva születnek a céltalan álmok
Remekül hangzó recsegő szájzár, nyúzott talpakon már alig állok
Megvakítanak a fények, nyüzsögnek az iszonyú lények
Visszaadja majd azt valaki, amit elvettek az évek?
Gyere, és fojtsuk hát egymásba, tajtékzó magányunk
Az alkony csendjét törje keresztül aránytalan arányunk
Karmaiddal tépd fel a bőröm, hogy serkenni lásd
A tintába fojtott múlt becstelen dicshimnuszát
Közted és köztem az egyszerű képlet
Az undorom reciprokát képzed
Közted és köztem az egyszerű képlet
Az undorom reciprokát képzed